Színészek:

Joey

a kisfiú

Veren Talan

a Hős(Ködő)

Manny

a vízhordólány

Lord Cresp

első férfi

Cantabilo

konferansz, második férfi

Lilianne

harmadik férfi

A színdarabot írta és rendezte:

Rosetina Babil

Surranó és Mocshok közreműködésével.

- Vidám Gazfickók -

III. Távolrévi Szabadságünnep

Lilianne

Egy magányos kis szekér kanyarodik be a Kis liget kapuján, döcög, zökken! A két ló, ami be van fogva elé már alig bírja a terhet. Ruhákat és kellékeket szállít a színdarabhoz na meg néhány színészt is azok közül akik nem az utolsó percre hagyják az érkezésüket.
Vidám kis társaság ez, hangos szó és vidám ének száll a szekér felől amint megtorpan, nyikorogva porfelhőt kavarva maga körül.
Egy tünde ugrik le a bakról. Nem, nem ő volt a kocsis, ő csak mellette foglalt helyet most meg gyalogszerrel indult meg némi információt szerezni arról, merre is a hely, amit a Marcangolók hada a számukra kijelölt. Nem kell sokat keresgélnie, csak a zene, az ének írányába halad sietve, majd amint meglátja Rosetet és természetesen mellette a színpadot és a sátrat is vidáman integet majd pedig hátat fordítva iramodik vissza. Megvan már a cél csak két szót kell mondania Nordnak:*
A tó mellett állították fel a szinpadot! *és a szekér ismét mozgásba lendül.
Kanyargós út, pontosabban ösvény vezet odáig amin a szekér épp, hogy elfér... a lovak poroszkálnak, a szekéren ülők pedig nótáznak.
A sátor mellet állnak meg majd hirtelen nagy sürgölődés támad, adják le a díszletet, hordják be a felszereléseket, asztalt, székeket... különleges bubimintás háttámlával díszítetteket.
Lassanként kiürül a szekér, a lovak elé zaboszsák kerül, az emberek pedig bevonulnak próbálni, bár akad olyan is aki inkább a nézelődést választja.

 

Joey

*Koszlott kiskölök téblábatlankodik be a nagy sürgés-forgás közé, ügyesen elkacsázva a rendezés alatt álló széksorok közt. Botfüle a zene irányába orientálja lábait, így hát hamar odaér a színpadhoz. Először csak tétován nézegeti a világot jelentő deszkákat, aztán végül nagy ívben kerüli meg azt, s lehuppan a színpad háta mögé. Gyűrött papirosokat szorongat kezében, s némán mozgó ajkakkal biflázza még egyszer az anyagot. Még karja is lendül néha - bár ezt maga sem veszi észre - ahogy olvasgatja szerepét, immár teljesen elzárva magát a külvilágtól.*

 

Cantabilo

*Könnyű léptek, halkan csattanó talpak hangja vész el a vidám forgatagban. Lassan lépked mintha semmi sürgös dolga nem volna... pedig néhány perc és a színpadon volna a helye. Hosszú köpenye kigombolva száll mögötte akár egy fekete lepel,egy álom amit nem szivesen álmodnál. Hátán lantja pihen, élénk, figyelmes, barátságos tekintete homlokegyenest ellentétet mutat öltözködésével.
Ő egy különleges lény, különlegesen érzékeny, mondhatni tökéletes fülekkel... pontosabban tökéletes hallással.
Sétája egyenesen a színpadhoz vezet, könnyed eleganciával emeli le lantját a hátáról majd pendíti meg a húrokat, bár csak egy pillanatra majd le is teszi azt a sátorban.
Öltözködik, sok mindenre kell még odafigyelnie és már csak néhány perc van hátra.
Néhány szóval még utasítja a bent nézelődő gazokat is, hogy gyorsan rendezzék a színpadot... helyezzék el az asztalt és a székeket mert nemsokára mennek a színészek elfoglalni birodalmukat.*

Rosetina Babil

*Letészem a lantot... mármint a zenészek elpakolnak... a színpad készen áll... neki csak ellenőriznie kell mindent... ellenőrzi is... a függöny szépen behúzva, vöröslik...
Rose kiáll a függöny elé, kettőt tapsol, hogy elcsendesüljön a tömeg... mosolyog... kirázza szeméből odatekergő fürtjeit...
csak pár szót kíván szólni...*
És most kérem tekintsék meg az Igazi Hős című színdarabot, a Vidám Gazfickók előadásában!
*A keletkező tapsorkánban eltűnik, nem marad más, csak a színpad, és a mögötte izguló színészek...*

 

Lilianne

*Talán csak Cantabilo szavának engedelmeskedve indul meg a tünde egy székkel a kezében a színpad felé. A többi fontos kelléket mint asztal, a többi szék na meg a legfontosabb a függöny az elmúlt órában már elrendezték.
Tekintete most inkább a lassan gyülekező nézőközönséget pásztázza ,még nagyon kevesen vannak,de talán mire a szereplők is felkészülnek ... lelkileg és öltözék szerint is,talán már jóval több néző fogja körbefogni a színpadot.
Lépcsőkön vezet felfele az útja,tekintetét most az akadályokra fordítja ,vörös hajába belekap a szél arcára pedig elbűvölő mosolyt varázsol a muzsika hangja.
Rendezkedik,elhelyezi az asztalt,arrább húzza a székeket majd a színpad sarkába sétálva lenéz a magasból. Nincs hozzá szokva,nem szeret színészkedni de a szervezésből azért kivette a részét.
Meglátva Rosetet fürgén a lépcsőkhöz szalad,lelépeget rajtuk... lassan,óvatosan majd ismét eltűnik a sátorban.*

 

Konferansz

*A vörös függöny mögül bújik elő, megcsapja a fény, hunyorog egy kicsit, majd meghajol... szokatlan a helyzet, szokatlan az öltözék... szokatlanul tarka...

Jó, annyira nem, mint egy udvari bolondnak, de feltűnő...
Hátán a lant, fején hatalmas kalpag, amit persze lekapott meghajláskor...*

Nagy a neve, nagy a híre,
még szebb az emléke,
hősök voltunk az ostromban,
örülünk, hogy vége!

*és újra eltűnik a függöny mögött...*

 

Első férfi

*Feltárul a függöny,egy asztal és körülötte négy szék. Az asztalon poharak, sörös és pálinkás is bőséggel. Három férfi üldögél beszélgetve iszogatva.
Elgondolkodva, tekintetét a többiekre szegezve üldögél az asztalnál. Fél kezét korsóján tartva másikkal már rég berozsdásodott kardja markolatára simítva szól:

-Menni kéne, harcba menni,
vitéz sebeket szerezni!

Bár hangosan szól mégis túl sok vágy arra,hogy ténylegesen elhagyja a fogadó biztonságot nyújtó falait nem csendül ki szavaiból. Ruházata sem bizonyít semmilyen készülődésre utaló nyomot, mondhatni pont úgy üldögél az asztal mellett mintha csak a piacra kellene kinéznie esetleg valami vásárfiáért vagy egy csokor virágért asszonyának. Egyszerű vászongatyát hord és szürke inget,arca borostás,haja a vállára lóg feketén, csapzottan,talán ha tavaly járta meg utoljára a fésű.*

 

Második férfi

*Egy nagydarab szőke barbár könyököl az asztal másik oldalán. Haja varkocsba van fonva,jobb időket is megélt csatabárdja most a falat támasztja.
Az első szavaira eképpen felel:

-Menni kéne, vár a csata,
s mily szomjasan térünk haza!

Mintha ezt az állítását be is akarná bizonyítani, söröskupáját magasra emeli először a közönség felé majd pedig asztaltársaira és mint aki hetek óta nem ivott úgy önti magába a pohár tartalmát ... jóformán egy szuszra. A pohár visszakerül nagy csattanással az asztalra majd elégedett vigyor terül szét arcán amint fekete inge ujjával végigtöröl sörtől habos száján.*

 

Harmadik férfi

*Az asztaltársaság talán legfiatalabb és legkomolyabb tagja is. Egy a húszas évei végén járó barna rövid hajú férfi lovaghoz is méltó öltözetben bár természetesen komolyabb vértezet nélkül. Eleinte csak hallgatja szórakozottan a társai szavait majd a már magával hozott hirdetményt meglobogtatja.

Nézzétek, mit találtam! *szól társai felé .

Majd fel áll, az asztal előtt sétálgatva félig az ott ülőknek de főleg arccal a közönségnek hangosan, színpadiasan olvasni kezdi:

"Eme hirdetmény szóljon a klán minden épkézláb tagjának, ki nem retten vissza a véres hadakozástól, a rút halál kaszájától, s a csata vérfröccsenős, csontrepesztős, agyloccsantó borzalmaitól. Úgy érzed, jó lenne a dicsőség véres tavában lubickolni...? Esetleg egy-két testrésszel ugyan kevesebbel... De hát mi e veszteség a halhatatlan hírnévhez képest!? Csatlakozz Te is Távolrév hősi védőihez, a Támadók elleni iszonyú harcban s halálod esetén megénekeljük hőstettidet!"

Szavait minden egyes elrettentő,vértől csöpögő szóra megnyomja és társai szemébe néz majd amint a láb vagy kéz elvesztéséről esik szó vagy akár az életéről már a közönség felé mutatja,lógatja élettől mentes béna kezét,lábát.
Miután a felolvasást befejezte határozott léptekkel visszaül a helyére.*

 

Második férfi

*A szőke férfi komoran hallgatja a felhívást amint társa felolvassa. Szemei egyre sötétebbek lesznek,bárki azt gondolhatná,hogy mindjárt fegyvert ragad és elrohan ez első sorokban harcolni,de nem,a szőke dromedár nem harcolni hanem csak inni akar. Tenyerével az asztalra csap,tekintetét a pult felé villantja jelezve,hogy sört kér,még egyet.
Amint hozzá jut korsójához ismét megemeli azt majd egy húzásra félig ki is üríti,csak utána szólal meg.

-Amíg még józanok vagyunk,addig mindenképpen...

A komor tekintete kissé megenyhül a sárga maláta láttán és valamiféle dicsőítő dalba kezd kellemes bariton hangján.*

 

Kisfiú

*Kicsiny labdákkal zsonglőrködik a színpadon, persze mindig leejtve valamelyiket. Van, hogy mind a hármat. A férfiak beszélgetését hallgatja. Aztán a beállt csendben megszólal, mintha csak magának mondaná, de mégis érthetően*

- Odakint a falakon...

*megtorpan, földön hagyva a labdáit, s a közönség felé fordul, lelkesen kiáltva*

- ...tart az ostrom,
küzdelem,
mily dicsőség,
jöjj velem!

*int majd leszalad a színről, de csak azért, hogy szép csendesen besomfordáljon a színpad elé... közben a függönyt behúzzák...*

*Csak áll a színpad előtt a forgatagban. Mindenki rohan a saját célja felé, néha arrébb lökve, észre sem véve őt. Csak áll. Kezében hatalmas lúdtoll, a másikban földig kunkorodó pergamen. Tétován indul... Ámuldozva tekint körbe, majd ugyanezen érzéstől vezérelve huppan a földre.*

- Te jó ég, magasságos istenek!

*vékonyka hangon sikkant fel, arcából kifut a vér...
Odafent közben átrendezték a színpadot. A Fogadó díszlete eltűnt, odafent is mindenhol kiabálnak, rohangálnak...
Ő azért mégiscsak visszasomfordál, és leül valahol a szélén.*

 

Hős

*Lassan mindenki eltűnik a kisfiún kívül, ekkor jön be a hős... Teljes páncélzatot öltött, színházi darabok így meg sem közelítik az eredeti felszerelés súlyát azt nem bírná . Oldalán messziről díszesnek tetsző kardhüvely ,fejét magasba emelve szalad a színpadra. Karját is fellendíti teátrális mozdulattal, kezében kardja szép látvány ahogy fényesen csillan a penge. S már kezd is bele szövegébe hangját kieresztve ,jól halhatóan .Szavai még így is tisztán és jól kivehetően hangsúlyozottak .*

Ide nékem minden szörnyet,
trófeával majd dicsekszek!
Ahol harc van, én ott termek,
learatom a győzelmet!

*Ahogy kell bele is botlik a kisfiúba.*
Hé te kölyök!
*szólítja meg a gyereket ,öntelten ...és lekezelően .*

Ilyen kis taknyosoknak semmi keresnivalója nincs itt. Azt hiszed színházban vagy? Pedig azok ott nem szórakoztatni jöttek minket.
*mutat ki a közönség felé*
eredj szépen haza... mégis kinek a fia vagy, hogy ide enged a várfalakra?

 

Kisfiú

*Átestek rajta. Sebaj, feltápászkodik, de a ráförmedő hatalmas ember látványától újra inába száll bátorsága. Rémülten pillog a harcosra -meg néha a közönség felé- s csak sírin nyekeregve jön elő torkából a hang*

- Az ééén nevem... Joey, Joey Splo .. Splotch!

*köhintve tünteti el torkából a gombócot, s immár kicsit magabiztosabban kihúzva magát folytatja*

- A szüleim már régen meghaltak. Én írnokként tartózkodok itt a várfalakon, hogy a hősöknek dalban állítsak emléket!

*Persze túl kell kiabálnia a rendezvényen uralkodó káoszt, ami nem kis teljesítmény... talán csalódott is egy kicsit... remélte, hogy figyelnek majd rájuk...*

 

Hős

*Elmosolyodik, miután végighallgatta a "kis bugrist".No persze Veren nem tartja annak színésztársát ,de igyekszik lekezelően tekinteni a fiút játszóra. *

Dalnok mi?! Én azt mondom, eridj haza de kölyök, mert ez itt nem a játszótér. Ide figyelj!
*ismét a nézőtér felé mutat ,bár a mozdulat hirtelensége miatt fegyvere kis híján kiröppen a kezéből .Ügyetlenül kap utána. Azonban viszonylag gyorsan visszatér szerepéhez.*

Az a sok ocsmányság ott ni, mind fel fog ide mászni! És akkor te mit csinálsz? Mondod nekik, hogy `Csókolom, én most nem játszok, én csak egy kis írnok vagyok, ne tessék bántani`? Itt nem babra megy a játék kisfiam!

 

Kisfiú

*Tán igazi pulykaméreg, mi elönti. Sápadtsága hamar a harag pírjába vált. Elszántan vágja a férfi képébe mondandóját*

- Kérem szépen, én nem játszok!
Szóval, nem tettel csatázok,
talán nem tűnik fontosnak,
nem a harctérre valónak,
de én tudom, ezt vállaltam,
és ha kell, megvédem magam!

*a pergamen mellé fogva tollát, szabad kezével kihúzza, eleddig hüvelyében pihenő rövidkardját, s tartja magasba*

- Nem vagyok én olyan anyámasszony katonája!

A látszat néha csal...

Vízhordólány

*Karcsú, szép leány libben be a színpadra... gyönyörű, mókusvörös haja van, és egy nagy korsója, amiből vizet ad azoknak, akik kérnek... Csengő hangon kiabálja*

Vizet tessék, vizet tessék!
Távolrév védelmezőinek hoztam friss vizet, s a legügyesebbeknek akár egy kis szíverősítőt is!

*Szeme hamar a lovagra tapad, reákacsint, csábosan mosolyog, kerülgeti egy kicsit, illegeti-billegeti magát, aztán odalibben hozzá...*

 

Kisfiú

 

*Nyújtózkodik a vízért, hisz bezony megszomjazott szegény, de a lány szeme csak a hősön csüng, nem is törődik a kölyökkel.
Ha nem hát nem. Joey durcásan telepszik a földre, s újfent körmölni kezd pergamenjére*

 

Hős

 

*Feltűnő mozdulattal veszi észre a lányt .Testét és fejét is felé fordítja ,hogy a közönség is jól lássa gesztusát .Erőltetetten visszakacsint .Kihúzza magát még inkább mint ezeddig .Ez már önmagában is mutatvány .*

Erre gyere te lány, egy szomjas védelmezővel van dolgod itt. Mert nem kell félned, míg engem látsz, addig szörny nem fér fel a közeledbe!

*Ezt az előre jól begyakorolt önelégült vigyor teszi teljessé .Nagyon nem illik ez személyiségéhez akik ismerik azok lehetnek csak igazán meglepve arcát látva .*

 

Vízhordólány

 

*Ordít róla, hogy legszívesebben ájuldozna és a nyakába omlana a hősnek... bájosan rebegteti hosszú szempilláit, és csoda, hogy nem dobja el a korsót közben...

Úgy legyen uram, el is hiszem, hogy ha mind ilyen védők jönnek, mi idebent nyugodtan mulatozhatunk. De szabad tudni a nevét?
*kérdi mézesmázos hangon... bár az is valószínű, hogy a csodálattól megzavarodott kicsit az elméje...*

 

Hős

 

*Fanyalgóan meglepődik a kérdésen ,mosolya eltűnik és némi sértettséget mímel .Kezével lekicsinylően legyint.*

Ó, hát még nem hallottál rólam?

*Ezt egy újabb legyintés követi némi szünet után. Hirtelenjében más gesztus nem jut eszébe . *

Ejnye, no nem baj, ami késik, nem múlik. A nevem Ködő, a Hős. Kardomhoz, bár mindig tiszta, mégis sok-sok vér tapad, és bizony sokan hálásak nekem életükért.

*Hangoztatja nagyképűen és büszkén nevét és érdemeit , arcát az ég (na jó, a színpad teteje) felé emelve, majd nagyot húz a kancsóból.*

 

Vízhordólány

 

*Továbbra is ámul és bámul, és elmélyülten csavargatja mókusvörös fürtjeit...*

Ködő...

*súgja áhítattal... Hirtelen tegeződésbe lép át, szemét le nem véve a férfiról*

Kérlek, igyál csak drága, abban a kancsóban éppen finom bor van, az apám termelte!

*kínálja... aztán hirtelen feleszmél, felkapja a kancsókat, és szomorúan tovalibben...*

Viszlát!

 

Hős

 

*Jólesett neki a bor, a kedves szavak ,a leány aki felnézet rá . Ő meg utánanéz, hosszan és feltűnően... Legyezgeti hiúságát az összes történés. Ezt akarja bemutatni és érzékeltetni .Kezével hiú módon igazít haján... feltűnően és látványosan .
Nagy sóhaj kíséretében lesétál a színpadról, ott lassan a földre ereszkedik és leheveredik .Ami a jelmezpáncélban nem egyszerű feladat ,bizony megszenved a lefekvéssel .*

Jó kis szórakozás elébe nézünk, ugye kisfiú? Jó ellátás, szép kivitel...

*Szól fel a gyerekhez. Hangja azonban kissé halknak tűnik így fekve, ilyen zsivajban meg pláne, így próbál ezen változtatni, némi sikerrel.
A színpadon ücsörgő kisfiú előtt behúzzák a függönyt...*

 

Rosetina Babil

 

*Felszalad a színpadra, a függöny elé áll... még mindig nagyon izgatott, attól függetlenül, hogy ő nem szerepel... mégiscsak az ő klánja meg az ő színdarabja!

Megint két taps, hátha akkor halkabbak lesznek egy kicsit...*
Remélem, jól szórakoznak! Most tíz perc szünetet tartunk, utána folytatjuk az előadást, további kellemes délutánt!

*pukedli...
és gyorsan lesiet, a színpad mögé, megnyugtatni szegény színészeit, és adni nekik gyógyteát a fájó hangszálaikra...*

-::-::-::-::-::-::-

Második felvonás

Kisfiú

 

*Két taps valahonnan a háttérből, kihúzzák a függönyt... vége a szünetnek, kezdődik a második felvonás... a színpadon már zajlik a csata, kiabálások, csattogások, néhányan elesnek, azokat kivonszolják, majd újra bejönnek, mindig folyamatos marad...
Joey kimászik a színpad szélére, hogy aztán talpra állva teljes
nagyságában megmutassa magát a közönségnek, majd lelkes szavalásba kezd*

- Dübörög a sereg, remeg a fal
Elérkezett az első roham...
Fröccsen a vér, törik kard,
Hős védőké eme nap,
Kik nem félik a halált
Első sorban vitéz Gazok
S dicső bátor harcosok!
Nyüzsög az ellen, átkozott boly
Kevés védő bizony harcol
Roppant kapu reccsenve tör
Ork s troll biz mind bejön
Lovagok, s harcosok ott állnak
De immár nem hátrálnak
Eltökéltek, büszkék, bátrak!
Távolrévért harcba szállnak,
S megállítják e szörnyű árat!

*Végül lecsüccsen a színpad szélére, s kíváncsian nézi a heverésző, láthatóan jól szórakozó férfit, a Hőst*

- Hát te nem mész harcolni, bácsi?

 

Hős

 

*Kíváncsi, már-már éber szemekkel lesi a fiút, amint az monológját adja elő . Közben eszeget-iszogat szerepének megfelelően. A közönség elől láthatatlanul azonban megvillan mosolya .*

~ Remek színész a fiú ! ~

* Lassan elérkezik az ő ideje is . Lélekben felkészül ,aztán a végszót hallva felpattan.*

- Hogy megyek-e ?
*Hangzik szava szinte új értelmet adva a kérdő mondatnak.*
...Harcolok én is! ...Nézd csak láthatod te is !

*Ezzel összhangban bizony neki is áll keményen csépelni a nagy semmit .Széles kegyetlenül ügyetlen és suta mozdulatokkal .Szinte hihetetlen ,hogy nem tesz kárt magában .*

 

Kisfiú

 

*Minden életbölcsességét beleveti abba a lemondó, reménytelenséget tükröző tekintetbe, amit a másik nemtelen viselkedése vált ki belőle. Ez remélhetőleg a színpadon kívül is jól látszik... De nem szól.*

 

Vízhordólány

 

*Sikít... ami természetes, mert a haját tépik a színpadon. Sajnos a hajánál fogva vonszolás elég élethűre sikerül, így a sikítás is őszinte... de persze a szöveget sem szabad elfelejteni, még akkor sem, ha két megtermett, orknak látszó valami vonszolja. Na jó, elég szimbolikusan orkok, de rá lehet jönni...*

Segítség, segítség, segítség!

*észreveszi az alant hadonászó hőst*

Ködő, én hősöm, segíts!

*Hiába a kapálózás meg a sikoltozás, elvonszolják...*

 

Hős

 

*Igyekszik úgy helyezkedni ,hogy a közönség jól láthassa arcát .A lányra néz, arckifejezésével igyekszik a lehető legtöbb rémületet mutatni. Kezével is remegést szimulál. Mutatván, mennyire fél az orkoktól .Most jön a zárómondata .Jelentőségteljes lépést tesz a nézők felé és belekezd . Hangosan és jól érthetően .*

Hiába az erő, izom,
hiába a kulacs borom,
ha itt belül régen tudom...
gyáva vagyok, nem tagadom!
Csata zajlik, megremegek,
penge csattan: megrettenek,
jajj, levágnak, meg is ölnek,
legjobb lesz, ha elszelelek!

*Sokat, oly sokat gyakorolta e szavakat. Tetszett neki a befejezése a szerepének .Könnyűnek érzi előadni amit megtanult .Ezt követően, mintegy elnézést kérve meghajtja magát a közönség felé, majd a kisfiú felé is, és elszalad. A színpad mögött nagyot sóhajt és felszabadultan (de azért elég halkan) nevetni kezd .*

~Sikerült... tényleg sikerült !~

 

Kisfiú

 

*Behúzzák mögötte a függönyt... Az orkok és a lány közben levonultak a színpad elé, ott ülnek és eszegetnek, ahol az előbb a hős. Fentről nézi őket, mint az imént Ködőt. Suttogóra fogja hangját, így szavalja mondandóját*

- Lennék nagyobb egy kicsivel,
bizony isten
megmutatnám én ezeknek,
hogy Távolrév kapujában
helyük nincsen!

*Leül a színpad szélére, írni kezd*

- Megéneklem, hogy emésztenek el az orkok egy szegény vízhordóleányt. Szép ballada lesz, ezer évig ezt dalolják, ezen sírnak majd az emberek...

*Rábólint mondandójára, körmöl tovább, majd feleszmél, rájön, hogy mit mondott.*

- Elemészt? Megmentem, meg én, ha már az a hősködő úgy elszaladt! Én... én... énénénén majd.... én hazaszaladok segítségért!

*izgatottan felpattan, kirohan a színről*

Kisfiú és a katonák

*A függöny mögül oson ki a társaság, osonnak le a színpad elé... némelyik dülöngél egy kicsit, a kisfiú vezeti őket...

Féltucat hevenyészve felfegyverzett férfi veszi körbe az ellenséget. Minden orkra legalább két ember jut és ez el is kell az effajta egyenesen a kocsmaasztaltól elrángatott hazafiak esetében. Vértezetük alig van,az is csak lóg rajtuk,látszik,hogy sietve kapkodták magukra. Csodák csodájára a berozsdásodott kardot is ki tudják rántani,a csatacsillag is jól illik az orkok fejére,vállára. Néma harc kerekedik a színpad előtt minek végére az orkok menekülőre fogják az emberek pedig kergetik őket.

Valahol a szélén az orkok végül elterülnek, a szín lassan kiürül, csak a kisfiú és a lány marad...*

 

Kisfiú

 

*A lány elé áll, büszkén kihúzva magát, hősiessége teljes tudatában. Bár még mindezeket összeadva is alig ér a derekáig. Kezét nyújtja keze felé, s szélesen vigyorog*

- Hercegnőm, megmentettelek,
gyere hozzám, add a kezed!
Tudod, csak téged szeretlek...

 

Vízhordólány

 

*Igazán nem akarja lenézni... dehát ha olyan aprócska! Szomorkásan mosolyog hát a kisfiúra, a megmentőjére...
Játékosan meghajtja magát előtte...*

Megköszönöm akkor neked!

*De nem veszi komolyan... ad neki egy puszit az arcára, meg egy barackot a kobakjára... Búcsúzóul visszamosolyog, és kilibben a színről...
A csalódott kisfiú ott marad egyedül...*

 

Kisfiú

 

*Egy ideig még álldogál szomorúan, aztán ő is eltűnik a függöny mögött...
Pár pillanat múlva a vörös lepel szétnyílik, újra a Worgot látjuk, bubimintás asztalterítő az asztalon, hangzavar van, kiabálnak, mulatnak, isznak...

A kisfiú ekkor már az asztal tetején áll, néha elhallgatnak, őt figyelik, olyankor el lehet csípni pár szót abból, amit olyan lelkesen szaval. Pergamen a kezében, lúdtoll a füle mögött, és a lelkesedés tűzrózsái az arcán...*

És akkor...
...győztem...
...megcsókolt!

*Ámulnak a többiek, hiszik is meg nem is... a függöny lassan behúzódik...*

 

Konferansz

 

*Kilép a függöny mögül... újra a darab elején látott lantos férfi van előttünk, a szokatlanul tarka ruhában és szokatlanul nagy kalappal...
Meghajol, tisztán szavalni kezdi a zárszót*

Ebből bizony nem sok igaz,
de így szól a fáma,
volt háború, lesz még csata,
de biz olyan nem lesz soha,
hogy egy fiú, a hős helyett
nyerjen feleséget!

*A végén meghajol, eltűnik a függöny mögött...*

 

Rosetina Babil

 

*Vége... megkönnyebbült mosollyal szalad fel a színpadra ő is meghajolni, a színészek kezét fogva... Mindenki ott van, így szép, hosszú sort alkotnak...

Meghajlás, a taps mértékének függvényében egyszer vagy többször...
a lényeg, hogy vége...
Rosetina megnyugodott, megkönnyebbült, mosolya őszinte, a színészek is vigyorognak, élvezik a rivaldafényt. Legtöbbjük életében először áll színpadon, ahhoz képest remekek voltak... Sőt!

Aztán levonulnak...
A téren maradottak pár perc múlva már csak a díszlet bontásának zörgését hallhatják, és a Vidám Gazfickók szekerének távozását...*

-::-::-::-::-::-::-::-::-